Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Tobey Maguire

Tobey Maguire

Életrajz

Tobey Maguire 1975. június 27-én született Santa Monicában, az Egyesült Államokban. Édesanyja forgatókönyvíró, producer, édesapja építőmunkás és szakács volt, ereiben osztrák és Puerto Ricó-i vér egyaránt keveredik. Maguire szülei korán elváltak, így gyerekkorát különböző városokban, és a szüleinél felváltva töltötte. Szakács szeretett volna lenni, végül édesanyja ajánlatát fogadta el, aki befizette egy színikurzusra. A folytonos költözés hatására végül nem is fejezte be az iskolát, hanem színészkarrierbe kezdett. Első alkalommal A varázsló (1989) című filmben tűnt fel a képernyőn, a ’90-es évek elején szintén gyerekekre szabott szerepeket játszott, és még a 2000-es években is kapott tinédzsereknek való szerepet, noha jóval elmúlt már 20 éves. Chuck Norris oldalán is játszott a ban, rövid ideig pedig a Fox csatorna (1992) című sorozatának főszerepében láthattuk. Nemsokára Leonardo DiCaprioval együtt jártak meghallgatásokra, akivel barátok is lettek, közösen játszottak például a Ez a fiúk sorsa-ban (1993), melyben Robert De Niro alakította a főszerepet. A ’90-es évek közepén Maguire alkoholizmussal küszködött, 1997-ben viszont fontos szerepet kapott Ang Lee Jégvihar című filmjében. Dr. Gonzóékkal találkozott stopposként a kultikus Félelem és reszketés Las Vegasban (1998) egyik jelenetében. 2002-ben a Marvel őt választotta az induló Pókember-sorozat főszerepére. A film főbb szerepeiben Kirsten Dunstot és Willem Dafoe-t láthattuk. Sam Raimi rendezésében további két anyagilag sikeres folytatás készült (Pókember 2, 2004 és Pókember 3., 2007). 2012-ben a Sony indította újra a sorozatot, a fiatalabb és energikusabb Andrew Garfielddal a főszerepben. Maguire-t nem kerülték el a jó ajánlatok: Steven Soderbergh fekete-fehér A jó német (2006) című filmjének egyik főszerepét alakította George Clooney és Cate Blanchett társaságában, Golden Globe-jelölést kapott a Testvérekben (2009) nyújtott alakításáért, és DiCaprio szomszédját játszotta a látványos A nagy Gatsbyben (2013). Maguire 2007 óta házas, két gyermek édesapja.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1975-06-27
  • Születési hely: Santa Monica, California, USA
  • Más néven: 토비 맥과이어, Тоби Магуайр, 陶比·麥奎爾, 托比·马奎尔
Ver—hd Súper Mario Bros. La película (2023) Pelicula Completa Online en Español y Latino

[CUEVANA3] Ver Súper Mario Bros. La película (2023) Online en Español y Latino

VER! Súper Mario Bros. La película (2023) Película completa | Español Latino—Cuevana 3

[VER-HD] Súper Mario Bros. La película (2023) Pelicula Completa Online Espanol y Latino-Cuevana3

[PelísPlus] Súper Mario Bros. La película (2023) PELICULA 𝐎nline Gratis en 𝗲spañol Latino 𝟏𝟎𝟖𝟎𝐩

Súper Mario Bros. La película (2023) PELICULA Online Gratis en español Latino 1080p

PelisplUS !! Ver Súper Mario Bros. La película (2023) Online en Español Latino—Cuevana 3

[VER-HD] Súper Mario Bros. La película (2023) Pelicula Completa Online Espanol y Latino Gratis-Cuevana3

[PELISPLUS]—Ver Súper Mario Bros. La película (2023) Película Completa Castellano en Español Latino HD

Ver Súper Mario Bros. La película (2023) | Película completa | Español y Latino Gratis